Képek - Egri Nyári Egyetem - 2006.

KIS MŰEMLÉK - NAGY ÉRTÉK

Összefoglaló a 36. Egri Műemlékvédelmi Nyári Egyetemről
2006. június 29 – július 5.
Noszvaj

 

A 36. Egri Nyári Egyetem nyitóülése a tavaly elhunyt Román András emlékét, tevékenységét idézte fel. Nem volt véletlen, hogy a megemlékezésre Noszvajon és az ENYE alkalmából került sor, hiszen Román András a programok szellemi atyjaként évtizedeken keresztül meghatározó szerepet töltött be a nyári egyetem életében. Nem volt véletlen a megemlékezés azért sem, mert az idei téma egy kétévesre tervezett ciklus folytatása volt és az „Élvonalbeli műemlékek védelme” után ebben az évben a „Kis műemlék” – nagy érték összefoglaló címmel és tartalommal hangzottak el az előadások, hallgatói referátumok és az egynapos tanulmányi út helyszíneinek kiválasztása is ebben a szellemben történt.Ezek java részét még Román András tervezte el, hátrahagyott jegyzetlapja kiindulás volt a szervezőknek..

A megemlékezés során Eger városához kötődő kapcsolatairól Nagy Tamás polgármester beszélt, a nyári egyetem határokon átívelő szakmai jelentőségét Szlovákiával és Erdéllyel kialakított szakmai kapcsolatok tekintetében betöltött szerepét Tina Markusova és Alexander Balega méltatta. A térség Európa Nostra díjaiban és a nyári egyetem idei témájával összefüggésben a kis műemlékek, műemléki együttesek megőrzése, helyreállítása érdekében végzett munkáját, kezdeményezéseit és eredményeit az érintett települések - Hollókő és Mád - polgármestere, illetve Torockó és Énlaka értékeinek megmentésén dolgozó határon kívüli szakemberek Furu Árpád és Homonnai Márton méltatta. Kalmár Péter a Műemlékvédelmi Hivatal egykori elnöke és Bodó Péter a TIT Bugát Pál Egyesület ügyvezető igazgatója arról a szakmai háttérről beszélt, amelyet Román András a nemzetközi műemlékvédelmi szervezetekben betöltött funkcióiból adódóan biztosított többek között az Egri Műemlékvédelmi Nyári Egyetemnek.

A megemlékezésen javaslat hangzott el és határozat született arról, hogy a Nyári Egyetem felveszi Román András nevét és a továbbiakban Román András Műemlékvédelmi Nyári Egyetem – Eger néven kerül megrendezésre.

Az ünnepségen résztvett Román András özvegye, Szekeres-Varsa Vera is.

A nyitóülésen hangzott el Fejérdy Tamás bevezetője a nyári egyetem programjának ezévi címével egyezően, de Marosi Ernő másnapi előadása is „Kis falusi templomok” nagyban hozzájárult a „kis emlék” fogalom-meghatározásához. Előadásában kifejtette és számos példával illusztrálta, hogy e széles skálát átívelő alkotásoknak, a mindennapok műemlékeinek egyik meghatározó tulajdonsága a nagy helyi értékük, az, hogy az „élvonalbeli műemlékek”-hez viszonyított kicsinységük ellenére egy-egy közösség számára meghatározó jelentőséggel bírhatnak.

A további előadások és előadók is ezt a sokszínűséget mutatták be, kezdve a kis, akár középkori falusi templomoktól, a vallásgyakorlás és vallási élet kisebb épített terein, pl. zsinagógák, kálváriák, egyéb közösségi és egyéni szakrális emlékeken át, részletesen szólva a falusi lakóházakról, köztük a tájházként funkcionálókról, a kezdetlegesebb ipari létesítményekről, a malmokról, a mezőgazdasági termeléssel összefüggő objektumokról, a bortároló pincékről, az identitás megtestesítőiről, az emlékművekről, emlékhelyekről és végezetül az „élvonal” és a „kis emlék” között, szinte senki földjén lévő üdülőhelyi, elővárosi villaépítészetről.Tanulság, hogy ezek elsősorban helyi értéket képviselnek, ugyanakkor általánosítható tapasztalatok levonására is alkalmasak, ezt tapasztalhattuk például a faszerkezetek internacionalitásáról szóló előadásban éppen úgy, mint például a kálváriák széles összefüggéseit felvonultató beszámolóban.

Az ezévi nyári egyetem sajátossága volt, hogy a részvételi pályázat elbírálásánál fontos szempont volt a témához illő „hallgatói beszámoló” vállalása. A szervezők a nagyszámban beérkezett pályázat közül tizenhat, a témához csatlakozó kiselőadást fogadtak el. Ezek amellett, hogy szinte kivétel nélkül a hallgatók magas felkészültségéről tanúskodtak, a szakmai eszmecserét is elősegítették. A részvevők nemcsak hallgatói voltak az előadásoknak, hanem hozzászólásaikkal, kérdéseikkel hozzájárultak az egyetem sikeréhez.

Két tanulmányi kirándulás is elmélyítette az előadásokon elhangzottakat. Egy egri látogatás során olyan, a Nyári Egyetem programjában korábban nem szereplő látnivalók voltak, mint a Verőszalai- pincesor, az egykori megyei börtön, ma a Megyei Múzeumi Igazgatóság kiállítóhelye, az egykori dohánygyár és a Lyceumban a Spekula Csillagvizsgáló. Az egésznapos kiránduláson a hallgatók Egeszalók – Verpelét – Tarnaszentmária – Recsk – Parád – Sirok útvonalon a Nyári Egyetem témájához csatlakozóan elsősorban „kis emlékek”-et tekinthettek meg.

A Nyári Egyetem szervezői köszönik a támogatóknak, a Nemzeti Kulturális Alapnak, a Hungarofest Kht.-nek, Eger Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalának, a Dynamic Partner Ltd.-nek (Eger) és a Rexroth Bosch Group-nak hozzájárulásukat.

A program szakmai szervezését Kovács Erzsébet, az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottsága alelnöke és Balassa M. Iván etnográfus, az egyetem ezévi elnöke végezte. A lebonyolítás a TIT Bugát Pál Egyesületének munkája volt, élükön Bodó Péter igazgatóval. Az egyetem titkári teendőit Dávid Árpád látta el.

A záró-rendezvényen és diplomaosztáskor Kovács Erzsébet ismertette a remény szerint jövőre is megrendezésre kerülő, immár 37. Román András Műemlékvédelmi Nyári Egyetem témájára vonatkozó elképzelést. E szerint 2007-ben a társadalmi feladatmegosztást vitatjuk meg, vagyis azt, hogy ki törődik és hogyan műemlékekkel?

Balassa M. Iván

Csoportkép a 2006. évi nyári egyetem résztvevőiről

Szekeres Varsa Vera, Román András özvegye tart előadást

Életkép a szakmai kirándulásról

A 2006. évi nyári egyetem csoportképe