Helyreállítások helyreállítása
Beszámoló az 52. Román András Műemlékvédelmi Nyári Egyetemről
Síkfőkút, 2022. június 23-28
Napjaink egyik legaktuálisabb kérdését vállalja megvitatni a 2022-es Román András Műemlékvédelmi Nyári Egyetem. Szinte hazamentünk, újra Noszvaj, ahol a síkfőkúti Nomád Hotel biztosította a már megismert családias otthont a rendezvénynek. Az 52. Nyári Egyetem ismét a megszokott teljességgel jelentkezett.
Ami új, illetve újítás volt, hogy a fiatalok nagyobb szerepet kaptak a programszervezésben. A téma meghatározása, felépítése Kovács Erzsébetnek volt köszönhető, Veöreös András és Nagy Gergely Domonkos a fiatalok hasonló blokkjának programját illesztette a meghirdetett témához.
Ha a huszadik századi épületeinkre megbecsülés hiányában nem fordul kellő figyelmesség, a korszak legértékesebb épületei vannak kitéve a legnagyobb veszélynek. Ugyanezek a hangok ennek az időszaknak a műemlékhelyreállításaival kapcsolatban is, legtöbbször ismeretek hiányában, ugyanazt a megalapozatlan véleményt hangoztatják. Ezért különösen aktuális kérdés, hogy hogyan viszonyuljunk egy helyreállítás során a korábbi, határozott korszemléletet is képviselő helyreállításhoz?
A nyitó csütörtöki napon a három előadás a téma felvezetését is szolgálta. A nap első előadója Mezős Tamás volt, aki nem csak elméleti, hanem gyakorlati tapasztalatára is alapozhatta előadását. A helyreállítás és ezzel kapcsolatban a rekonstrukcióval szemben megváltozott hozzáállásunk történeti előzményeit mutatta be. A kialakult haváriahelyzetek (a La Fenice színház leégése, vagy akár a Notre-Dame helyreállítási munkái közben keletkezett tűz pusztítása) utáni helyreállítások az eredeti állapot visszaépítését vállalták, a sok kortárs megoldási javaslatot elvetve. A szerkezeti károsodások is az érték védelmét szolgálják, az értékvédelem és az állékonyság nem választható el egymástól. A balácapusztai fa védőtető a belső terek térérzetének is a visszaidézését szolgálta. Szerkezeti okok miatt helytől független ipari jellegű érzéketlen tucat acél csarnoktető váltotta fel a faszerkezetet, tönkretéve az eredeti példaszerű műemlékhelyreállítás minden gondolatát. A példa mutatja, hogy a megrendelő szerepvállalása meghatározó egy több évszázadon át fennálló érték esetében, beavatkozása korszakos történeti beavatkozásokat tehet semmissé. Kérdés, hogy Pannonhalma „építészeti modernizálása” felmentést adhat-e egyes meghatározó történelmi korszaknak az eltüntetésére, ami műemlékvédelmi szempontból komoly aggodalomra ad okot.
Fejérdy Tamás a mai aktuális kérdésekkel, fogalom tisztázással kezdte előadását. Valóban, még a szakembereknek ismert beavatkozók legtöbbje sincs tisztában azzal, hogy a helyreállítás, konzerválás, rekonstrukció, megújítás között mi az alapvető különbség!?
Kétségtelen, hogy a fizikai, az erkölcsi avulás megköveteli, hogy időszakonként újraértékeljük történeti értékeink helyzetét, állapotát. Ez azt is jelenti, hogy a beavatkozások a legkülönfélébb korokban, a kornak megfelelő szemlélettel jelennek meg. Ezek a kiegészítések, a korabeli értelmezések, értékelések később a helyszínhez tartozó történeti folyamat részévé válnak, amelyek magukon hordozzák saját koruk szemléletét. Minden helyreállítás történeti korrá válik.
A romterület esetében a folyamatos romlás során az un. áldozatisáv alkalmas az eredeti szerkezet, anyag megvédésére, megőrzésére. Ez az a hozzáépített réteg, amely saját romlásával teszi lehetővé az alatta lévő szerkezet fennmaradását. Ugyanakkor a romokkal kapcsolatban figyelemre méltó a Varsói Ajánlás. Eszerint a történeti rom és a kortárs rom meghatározás teszi lehetővé azt a megkülönböztetést, ami segít értelmezni a jelenleg elterjedőben lévő, terhet jelentő rekonstrukció iránti igényt, ami a legtöbb esetben nem egyeztethető össze a műemlékvédelem értékmentő és értékfeltáró szemléletével. A rekonstrukció másik alapkérdése, hol hagyjuk abba? Most már a legtöbb esetben a szakaszos továbbépítés jellemzi a rekonstrukciós törekvéseket, a további szakaszok egyre felszabadultabb, műemlékvédelemtől függetlenedő szemlélettel készülnek az eredeti hiteles érték rovására.
Alapelv: nem ártani és a beavatkozások visszafordíthatóságát biztosítani. Persze kérdés, hogy az alapkövetelmények sorrendisége hogyan befolyásolhatja az elveket: lásd: az állékonyság és a visszafordíthatóság kérdése. Tudomásul kell venni – és ezért felelősség a megközelítés kérdése -, hogy minden helyreállítás bizonyos mértékű értékvesztést jelent.
Kérdés a restaurálás restaurálása. Pannonhalma példája mutatja, hogy a beavatkozásnak nem csak a helyi érték szempontjából van jelentősége. Pannonhalma önmagában kiegyensúlyozottságot mutató új építészeti megközelítése pótolhatatlan értékeket tüntetett el a helyszínről, egyes korokat teljesen eltüntetve az épület történetiségéből. Ez a magatartás más helyszínek esetében sajnos egyre többször példává vált. Jelenleg Veszprémben vannak ehhez hasonló törekvések, Bélapátfalva megújulásakor a barokk korszakos építészeti világát fenyegeti veszély.
Dévényi Tamás az általánostól eltérő új szemléletű megközelítése a védett és a nem védett közötti határ elmosódására hívta fel a figyelmet, vagyis arra, hogy az értékvédelem a műemlékvédelem szemléletével nem csak a műemlékekre vonatkozik, hanem mindenre, amit értéknek lehet és kell tekinteni. Ugyanakkor az igények, a korok megváltozása, a fejlődés következtében jelentkező új igények meg kívánják tisztázni és értelmezni a felelősség, a kötelesség kérdéskörét is.
Kétségtelen, hogy a gépészet, a megváltozott funkcionális igények, az elektromosság soha nem volt funkciókat, rendszereket hozhat egy épületbe. A befektető és az építész közös felelőssége az érték és az új közötti harmónia, az értékvédelem melletti összhang megteremtése. Az értékek hiteles bemutatása és átültetése az újba különös figyelmet és tehetséget kíván. Az új funkció értelmezése, környezethez való alkalmassá tétele az értéktisztelet elsődlegessége mellett történhet. Ehhez fel kell ismerni az értéket, azt a teljes együttes rendszere szerint kell feltárni, és ennek elsődlegessége mellett kell az értelmezett új funkciót kezelni. Végső soron ma az a tulajdonos dönt a társadalmi és közösségi értéknek tekintendő műemlékről, aki a pillanatnyi tulajdonos, akinek a beavatkozása és értékmentő-vagy pusztító munkája örökre meghatározza épített örökségünk sorsát.
Sajtos Gábor a műemlék tartószerkezetek helyreállításáról, fenntarthatóságáról beszélt. A történeti szerkezetek közül a boltozatokkal, a kupolákkal és a lebegő lépcsőkkel kapcsolatos tévhiteket próbálta bemutatni és a szerkezetek állékonyságát, „működési rendjét” a tartószerkezettervező és kutató tapasztalatával bemutatni. Láthattuk a boltozatok, majd a kupolák repedéseit, az azokra született szerkezetmegerősítési javaslatokat, amelyek legtöbbször vagy rossz irányba rendezték át a szerkezet eredeti erőjátékát, vagy pedig nem adtak megoldást a problémára. A legnagyobb ismeret a be nem avatkozáshoz szükséges, amikor látszólag szerkezeti károsodásra utaló nyomok tűnnek elő. Ilyenek a boltozatok bizonyos repedései, a kupolák vállánál és csúcsánál megjelenő hasonló jelenségek. Megtudtuk, hogy gömbkupola nem is létezik a csúcson és vállnál megjelenő repedés nélkül. Ezek egyrésze a szerkezet természetes erőjátékának a következménye. Ennek ismeretében gondolkodhatunk el, hogy egy opeion vagy egy lanterna milyen okosan oldotta meg a kérdéseket abban a korban, amikor a szerkezeti ismeretek nem azon a fokon álltak mint ma, viszont az akkori szakemberek tökéletesen ismerték az akkor használt anyag, szerkezet viselkedését, lehetőségét. Hasonló a helyzet a lebegő lépcsővel, aminek építéséhez és szerkezeti megerősítéséhez sem a szerkezet erőjátékának megfelelő beavatkozások történnek, ami a „megerősített” szerkezetek váratlannak tűnő károsodásai igazolnak. Nem befogott, hanem csuklósan rögzített szerkezetek, amelyek csavarónyomaték felvételére legyenek alkalmasak. Ebből is látszik, hogy a történeti szerkezetek ismerete elengedhetetlen a helyreállítás, a megújítás esetén. Ugyanakkor a szerkezettervezésre is hatással vannak a gazdasági, a klímaváltozási kérdések. Az építőipar a legnagyobb anyagfelhasználó, a környezetére a legkárosabb hatással lévő iparág. A történelem folyamán az egyre fokozottabban fellépő építési igény és a szerkezettervezés fejlődésének hatására épületeink tartószerkezete egyre kevesebb anyagot kíván. A soktégla vastagságú lefedésekkel szemben a héjak néhány cm-es vastagsága mutatja a fejlődést. Ez azonban azzal jár együtt, hogy nem ismerjük a történeti szerkezetek, anyagok viselkedését – még az olyan anyagokét sem, mint a fa és a tégla. Az ezekből épült szerkezetekben nem ismerjük az anyagok viselkedését, azok tartalékait. Lásd csaposfa szerkezeteknél nem tudjuk pontosan meghatározni a csapok jelentőségét, ami különben tárcsahatást vált ki a sűrűgerendás szerkezetben.
Rácz Miklós a kutatás oldaláról foglalkozott a helyreállítás helyreállításának a kérdésével. A változtatás igénye teszi szükségessé a legtöbbször a megújítást. A hozzátétellel szemben követelmény, hogy az ne legyen a réginél alacsonyabb színvonalú. Érdekes kérdés az eredeti és a megelőző helyreállítások összeerodálódása. Ezt szükséges értékelni, a kutatónak új feladata a későbbi beavatkozások és az egységesség látszatában megjelenő rendszer értékelése a történeti folyamat egyes beavatkozásainak értékelésével egyetemben.
Ugyanerről a folytonosságról beszélt Veöreös András, aki a soproni városfal helyreállításáról tartott eladást. Itt az évszázadokon átívelő nagyszabású program a változó korok, korszakok ellenére azonos koncepció szerint történt. A program a környezet felemelkedésével járt, kezdetben ez a felértékelődés a lakosság összetételén is meglátszott. Később a lakásszám vált elsődlegessé a kedvezően megváltozott környezeteben is, és a sok kislakás lakossága már nem azt a városszociológiai eredményt jelentette, amit a kedvezően indult program kiváltott. Vagyis a környezet értékelés, átértékelés nélkül az eredeti program még helyes folytatólagos megvalósulása mellett is hordozhat veszélyeket, ha nem sikerül – akár koronként- meghatározni a program környezeti hatását és azt a megfogalmazott célnak megfelelően szabályozni. A másik tanulság, hogy az egységes koncepció megőrzésének az volt az alapja, hogy az OMF finanszírozta a kutatást, a tervezést és a kivitelezést a várossal egyeztetve. Vagyis egy helyi országos jelentőségű program megkapta azt az országos figyelmet és szakmai támogatást, ami lehetővé tette a teljes városfal több évtizeden át húzódó helyreállítását - bemutatását. Kérdés az régi épületek kezelése. Elsődleges: ne hazudj, őrizd meg a régi épületek hitelességét. A régi s a régieskedő közötti minőségi különbség és a történeti folytonosság közötti értékkülönbség jelentőségére hívta fel a figyelmet.
Giora Solar a helyreállítás helyreállításakor a fogalmak kérdéskörének a tisztázására, az értelmezésre hívta fel a figyelmet. A helyreállítás helyreállításakor a konzerválást, a megőrzést, vagy a rekonstrukciót értjük-e? Emellett a szimbólumértéket is felvetette. A varsói főtér mint rekonstrukció lett világörökség, a mostari híd pedig – részben eredeti kövek felhasználásával – újra lett építve.
A helyreállítás helyreállításánál sem nélkülözhető kérdés a megelőző konzerválás, ami kezelés és az azzal összefüggő megőrzés kérdése. A Kezelési terv alapvető értékeink megőrzésekor. Ugyanígy tisztázandó az új anyagok, az új infrastruktúra kezelésének a lehetősége és a módja. A helyszín elválaszthatatlan környezetétől. A városfejlődés teljes környezeteket tehet tönkre. A település léptékváltása során történő beépítések visszafordíthatatlan káros következményekkel lehetnek a történeti környezetre. A civilek szerepvállalása e tekintetben megváltozott.
Colm Murray egy településtörténetileg is jelentős Kilkenny-i példán mutatta be egy történeti épület megújulását, helyreállítását és a városi környezethez való illesztést. A történeti kert helyreállítása egyértelmű elvi rekonstrukció, ugyanakkor az épület helyreállítása lehetővé tette a történeti városi szövet bemutatását is.
Krcho János a kassai Orbán-torony kutatását adta elő. A mai formájában több ütemben épült városképet is meghatározó építményt a korábbi művészettörténeti ismeretek azonos módon datálták. A jelenlegi kutatás arra volt példa, hogy a beidegződések, és a természetesnek vett ismeretek ellenére is szükséges a legalaposabb kutatói magatartás, teljesen új információk kerültek és kerülhetnek elő, ami egészen más korba helyezve az épület megvalósulását, a település építéstörténetét és településfejlődését is módosítja.
A Lánchíd felújítását Horváth Adrián tervező és Medgyesiné Buncsák Mária építésvezető mutatta be. A feladat sokszínűségét a különféle részletnek tűnő, de a teljes programban is meghatározóvá váló műszaki kérdések bemutatásán keresztül a feladat összetettsége vált megismerhetővé. Láthattuk, hogy a korábbi karbantartások elmaradása milyen káros következményekkel járt, az hogyan befolyásolta a teljes szerkezet működési elvét, és így ennek következtében teljes lehetséges élettartamát is.
Maksay Ádám és kollégái: Szathmári Edina, Tibád Gergely és Pákai Eszter együtt mutatták be a kolozsvári Szent Mihály templom kutatását és az azon alapuló helyreállítást. Csodálattal ismerhettük meg a műemlékvédelem klasszikus módszertanának megfelelő kutatás eredményeit és annak felhasználását az épület helyreállításakor. Az előkészítési munkák egyik legfontosabb része volt a pontos felmérés. A tetőszerkezet csomópontjainak megerősítésével az eredeti tetőanyag jelentős része megmaradhatott. A régészeti munkák során a korábbi épület járószintjét is sikerült meghatározni, amit a helyreállításkor be is mutattak.
Arnóth Ádám Pannonhalma helyreállításának értékelésével szemléltette a helyreállítások helyreállításának lehetőségét és a döntések felelősségét. Az önmagában elegáns mai hozzátételek által létrehozott minimalista belső a historizmus korszakának eltüntetésének árán került az épületbe. A helyreállítások tiszteletét, szemléletének változását és az épületek újrafelhasználását a Marcellus színháztól a francia forradalmon és Viollet-le-Duc-ön át John Pawson fellépéséig követhettük nyomon.
Baracza Szabolcs a torbágyi templom főoltárának helyreállítását mutatta be. Az ICOMOS díjjal elismert restauráláskor feltárt színek és színfoltok segítségével teljesen új korabeli rendszert azonosított a művész. A lenyomatok és az analógiák, valamint a helyben felismert anomáliák értelmezésével sikerült az oltár eredeti barokk rendjét meghatározni és annak elemeit azonosítani, ami végül a helyreállítás menetét is alapvetően irányította.
A nyári egyetem hétfői és a keddi előadásai az ICOMOS ifjúsági programjához illesztve, a fiatalok bevonásával kapcsolódott az alapprogramhoz. A főtémához alkalmazkodó, de mégis lehatárolható blokkot alkotó programrész felvezetésekor az egyetemet külön köszöntötte Juhász Péter, a Heves megyei Kormányiroda Építészeti és Örökségvédelmi Főosztályának vezetője.
Karácsony Rita Gróf József belsőépítész-grafikus egyik épületének helyreállítását mutatta be a kutató szemével. A kevéssé ismert építész, a modern egyik kiválósága. Épületének megújítását elemezve az előadó pontosan kitért az eredeti és a ma alkalmazott megoldások közötti eltérésekre és azok kompozíciós jelentőségére. Pintér Bálint a Wagram kerámiagyár egyik szökőkútjának rekonstrukciójának lehetőségét mutatta be, miközben a Zsolnayt megelőző kerámiagyár történetébe is betekintést nyerhettünk.
Nagy Gergely Domonkos a Békásmegyeri pusztatemplom érdekes sorsát ismertette. Már Rómer Flóris is felfigyelt a helyszínre, a romokat dokumentálta. Később a megmaradt falazatok egy épület részeivé váltak. A lehetőség adott az értőbb bemutatásra, de ahhoz megfelelő érzékenységű építész, tulajdonos szükséges. Óbuda egyik legjelentősebb – ma kevéssé ismert - középkori értékét lehetne közkinccsé tenni.
A Kulturális Örökség Menedzserek Egyesülete (KÖME) egy nagyobb több országot összefogó európai közös programban képviseli Magyarországot. Pálóczi Réka és Kovács Máté Gergő mutatta be a százhalombattai Matrica múzeummal közös elképzelést, a római hajómásolat építésének a történetét, amelynek célja, hogy a RIPA kijelölt szakaszán végig hajózva felhívja a figyelmet a határvonal római értékeinek a védelmére.
Szathmári Edina külön is bemutatta a Szent Mihály templom kőfaragójeleinek kutatásával kapcsolatos munkáját. A művészettörténész a templom állványzatáról, a falkutatáskor megfigyelhető kőfaragó jelekből lenyűgöző értékes adatbázist alkotott, ami az építéstörténethez szolgált számos új fontos adalékkal.
Józsa Márton a ménfőcsanaki Unger kocsma történetével ismertette meg a hallgatóságot. Az épület a szikvízgyártás ipartörténetének is a részévé vált. A település fontos épülete helyreállításakor a kutatási eredmények nagyban segíthetnék a megújulást, addig azonban a településtörténet teljesedhet ki egy fontos épülete értékeinek a megismerésével. Cselőtei Anna Remény a türjei Szent Anna kápolna Dorfmeister falképeinek a helyreállítását mutatta be. Kiss Tamás a 20. század első felének templomépítészetéről tartott előadást. A konzervatív vonalat követő klérus és a modernizmus kettősségét, és ezek együttes létezésének eredményeiről, építészeti világáról beszélt. Fogarasi Barbara a műemlékvédelem és környezetpszichológia kérdéseire helyezte a hangsúlyt, bemutatva kutatását. A műemlékvédelemnek egy teljesen új szegmense, amelynek eredményeit nem lehet figyelmen kívül hagyni olyan kérdések esetén, amikor a klasszikus tudományosságon túli, de szorosan kapcsolódó kérdések kerülnek előtérbe. Az érték, az identitás, a helyi kötődés, a személy és a környezet kapcsolatának a problémája,…stb. a műemlékvédelem társadalmasodásától elválaszthatatlan kérdések, amelyet kulturális örökségvédelmi programok egyre fontosabb részévé kell váljanak. Tóth Bence Péter a nagy hagyományokkal rendelkező, sok évtizede rendszeresen megszervezett Ybl-s Népi Építészeti felmérőtáborokat mutatta be. Az egész Kárpát-medencében megfordultak, a több mint három évtizedes program eredménye népi építészetünk egyik fontos dokumentumtárát hozta létre. Még ettől is fontosabb, hogy az itt megforduló fiatal egyetemisták mind megtanulták azt az érzékenységet, ami később építész pályafutásuk során is végigkísérte munkájukat. Pongrácz Balázs a győri Hild Szakközépiskola műemlékvédelmi képzését mutatta be, majd két hallgató, Sebestyén Bernadett és Török Leonetta Kiara mutatták be munkájukat.
A nyári Egyetem egyik rendszeresen visszatérő programja a hallgatók fóruma.
Pintér-Kovács Katalin a Fiatalok Fórumán lelkesedve a nevelés alapvető fontosságára hívta fel a figyelmet. Az Örökségünk őrei, a Porta Speciosa, a Diákkonferenciák, a műemlékszaktechnikus képzés, a Világörökség ifjú kezekben programokat emelte ki a korábbi kezdeményezések közül, amelyeket szintén szükséges lenne tovább éltetni, vagy működésüket segíteni.
Dagmar Gdovinová Tomášová a rozsnyói kálvária megmentését mutatta, amely a településüket szerető emberek a kezdeményezésére kezdődhetett el.
Lenka Bischof a csetneki Gyöngyösi István költő házának jelentőségére hívta fel a figyelmet, amely a templom környezetében egy faluképbe olvadó házként ma is áll.
Adorján Ferencné a társadalmi együttműködés és a műemlékvédelem törvényszerű közvetlen kapcsolatáról beszélt, egyik sem létezhet a másik nélkül.
Zagyi Fruzsina Réka a győri Hildből indult, ma az Ybl hallgatója. Szülőhelyének, Vizslás Szeplőtelen fogantatás templomának helyreállítási javaslatát mutatta be.
Simon Mária egyházmegyei főépítészként ismertette a helyreállítás-helyreállításának kérdését, kiemelve Hajnóczy Gyula szavait, aki szerint „az építészet a továbbépítés művészete”. Az emberi tényezőt emelte ki, ami mellett a szakrális környezet további különös nyomatékot adhat.
A helyreállítások helyreállítását a Fiatalok „Kedvenc váram” program poszterelőadásai zárták, lehetőséget adva a helyreállítások értékelésére, illetve a megújulás szemléletének értékelésére. A témaválasztás nemcsak az Egyetem programjához kötődik, hanem igen hasznos meglátásokkal segítheti a szemléletformálást akkor, amikor a várak megújulásával kapcsolatban tapasztalható a legnagyobb mértékben a szakmai tanácstalanság.
Veöreös András a soproni városfal helyreállítása kapcsán megjelenő színvonalas kortárs építészeti gondolatokat mutatta be. H. Kolláth Mária a vitányi várat értékelte, és kortünetként mutatva be, hogy régészeti feltárás még meg sem történt, de az elméleti rekonstrukció már elkészült. Nagy Gergely Domonkos Szendrő várrendszerét ismertette, ami településszintű programlehetőséget hordoz magában, egyben ugyanannyi problémát is magában hordozva. A Német vár, a Huszár vár, az Óvár, a Felső vár különös rendszert alkotott. Zagyi Fruzsina Réka a nógrádi vár (külső, belső) kutatásának szükségére hívta fel a figyelmet, hiszen az egyik első kővárunk. A helyreállítás kérdése kapcsán a helyreállítás lehetőségének a dimenzióját, vagyis a „megtölthető-e funkcióval” kérdést vetette fel. Nagy Eszter a győri várfal mai városi szerepét vetítette elénk. Dávid Eszter Ólublót és lehetőségeire, kutatásának a fontosságára hívta fel a figyelmet, hangsúlyozva a hitelesség alapelvének követését a helyreállítás során.
Ringer István értékelte és foglalta össze a bemutatókat Vár és társadalom a 21. században címet adva mondandójának. A várak kiépítését pszichológiai kényszernek tekintette, ahol a térrekonstrukció, a berendezés és a muzeológiai kérdéseket azonos szinten kell kezelni. A hitelesség kérdése, a turisztikai vonzerő megteremtésének helyi kényszere a legtöbbször ellentétbe kerül egymással, társadalmi és kulturális feszültséghez vezet, ami mögött politikai akarat is húzódik. Ezen a pályán a műemlékvédelem tudományos kérdései nem az első sorokban helyezkednek el.
A hagyományoknak megfelelő egri városi tanulmányi kirándulás során a megújult minaret és a székesegyház bemutatására került sor. Az egynapos tanulmányi kiránduláson Bélapátfalvát, Krasznahorkát, Abaújszinát és Abaújcsécsét látogattuk meg szakértő vezetőkkel.
A Nyári Egyetem előadásai az ICOMOS MNBE Youtube csatornáján érhetőek el.