Kedves Látogató!

Az oldal jelenleg megújítás alatt áll, ezért előfordulhat, hogy nem a legfrissebb információkat tartalmazza.

Kérjük jöjjön vissza később!

CZAGÁNY ISTVÁN   (1926-1988)

1926 június 3-án született Budapesten. A Képzőművészeti Főiskolán szerzett diplomát 1949-ben, majd 1981-ben a művészettörténeti tudomány kandidátusává fogadták. Pályáját a Fővárosi Tervező Iroda tudományos és műemlék szakosztályán kezdte, majd a Budavári Palota rekonstrukciós munkálatainak megkezdéstől, az 1950-es évek elejétől 1988 szeptember 1-én bekövetkezett haláláig a Középülettervező Vállalatnál dolgozott.

Ha valaki meglátott tusba mártott tollal készített építész rajzokat, biztos lehetett benne, hogy azok Czagány Istvántól származnak. A rekonstrukciókat annyira korhűen akarta a kivitelezők számára prezentálni, hogy azok szerkesztésében is az eredeti technológiát alkalmazta. Minden keze alól kikerült terv önmagában is művészi értéket képviselt.
Természetével szinte szigetként élt környezetében, minden kérdés megválaszolásánál a lehető legmélyebbre kutatva igyekezett a helyes választ megadni. Akkor fejezett be egy munkát, ha azt a saját mércéjével mérve jónak tartotta, és ebben nem hagyta magát sem a kor divatjától, sem a sürgető határidőktől befolyásolni. Többnyire egyedül dolgozott, nehéz volt magas mércéjének megfelelni, de ha egy kollegában felfedezte a műemlékvédelem iránti érdeklődést és szeretetet, fáradhatatlanul magyarázott, tanított.

Tervezői munkái a kor legjelentősebb rekonstrukciós feladataihoz kapcsolódtak. A Királyi Palotaegyüttes, több vári lakóház, a Sándor palota, a Pesti Vigadó számtalan terve került le asztaláról. Sajnos, bár a rajzok pallérterv szinten készültek, sok esetben nem a pallérok, hanem csak a tervtárosok kezébe kerültek.

Tudományos munkásságában és szakirodalmi tevékenysége során a tőle megszokott alaposságon kívül, nem rejtette véka alá ellenszenvét a 60-as évek „minimalista” helyreállításaival szemben, és élete végéig bántotta, hogy nem volt alkalma megszerkeszteni azt az összeállítást, mely a teljes palotaegyüttes rekonstrukciójának történetét dolgozta volna fel képben és szövegben.

Kutatási tevékenysége során részt vett a budavári gótikus szoborleletet feldolgozó csoport munkálataiban, a Szent György tér, a Vigadó, a Mátyás templom a Várkert Kioszk és számtalan más vári lakóépület építészettörténeti kutatásában.
Eredményeit, véleményét a Magyar Tudományos Akadémia és a Budapesti Történeti Múzeum kiadványai örökítik meg.
Fáradhatatlanul fejtette ki véleményét a különböző folyóiratokban. A Műemlékvédelem, a Budapest folyóirat, a Kritika, az Építés-építéstudomány rendszeresen közölte írásait, de több cikke megjelent napilapokban is.
Megjelent könyvei: A Budavári Palota és a Szent György téri épületek (1966), Budavári gótikus lakóházépítészet (1983), A budavári Mátyás-templom /társzerző Gink Károly és Gink Judit/ (1990).

Életére a fáradhatatlan munka, a műemlékvédelem iránti feltétlen elkötelezettség, a magánéletére vonatkozó zárkózottság, meggyőződésének kompromisszumot nem ismerő védelme volt a jellemző. Nem érdekelték a divatos elismerések, nem is volt benne része életében. Akinek volt alkalma együtt dolgozni vele, annak az életre szóló élményt jelentett.

A Farkasréti Temető 35-ös parcellájában nyugszik.

Román András Dokumentációs Központ