- május 13-án a ráckevei Savoyai Kastélyban tartotta meg az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottság XXV. éves rendes, és egyben tisztújító közgyűlését Nagy Gergely levezető elnök vezetésével. A közgyűlést Vereczkei Zoltán, Ráckeve alpolgármestere köszöntötte.
Az idén 50 éves fennállását ünneplő nemzetközi szervezetről Fejérdy Tamás tartott előadást, külön megemlékezve az ICOMOS megalakulása óta meghatározó szerepet játszó Magyar Nemzeti Bizottság szerepéről és az annak élén álló eddigi elnökeinek munkásságáról.
A közgyűlés 1 perces néma felállással emlékezett meg az elmúlt közgyűlés óta elhunyt tagjairól, munkatársairól: Czétényi Piroskáról, Ágostházi Lászlóról, Fábián Sándornéról és Örsi Károlyról.
Ezt követően került sor az elnöki, alelnöki és főtitkári beszámolókra, majd a pénzügyi helyzetről az ellenőrző bizottság elnöke, Piros László adott tájékoztatást.
A beszámolókat, valamint a 2014-es közhasznúsági beszámolót a közgyűlés egyhangúlag elfogadta.
A beszámolók és a közgyűlésről bővebben az ICOMOS Híradó 2015/3. számában olvasható.