Beszámoló a 47. Román András Műemlékvédelmi Nyári Egyetemről
- június 22. – június 28.
A MŰEMLÉK HELYREÁLLÍTÁSOK GYAKORLATI FELADATAI
Levezető elnök: Máté Zsolt
A szakmai program felelőse: Kovács Erzsébet
A nyári egyetem tudományos programjának keretén belül ezúttal is nagytekintélyű hazai és külföldi szakemberek előadásai tették lehetővé a hallgatók számára, hogy az elméleti és a fogalmi kérdések tisztázása/bemutatása felöl közelítve megértsék a műemlék helyreállítások szakmai összefüggéseit, alapproblémáit, gyakorlati feladatait és megoldásait. Mindezek mellett biztosította az előadásokat követő nyílt és közvetlen szakmai eszmecsere lehetőségét, valamint a témához kapcsolódó látókör-szélesítő tanulmányutak arányos ritmusát, feltételeit.
A nyári egyetem helyszíne ezúttal is a Noszvaj melletti Síkfőkút volt. A tizenhét 40-45 perces előadás, a workshop és a két tanulmányi kirándulás tette teljessé a programot. Az előadók és a hallgatók öt európai ország szakembereit reprezentálták.
A helyreállítások gyakorlati feladatainak elméleti alapjait, hazai és nemzetközi szakmai hátterét a feladatok sokszínűségét kiváló hazai és külföldi előadók mutatták be. Az egyes európai országok eltérő szakmai gyakorlatának okait és eredményeit a külföldi előadók bevonásával kerekasztal beszélgetés keretében vitatták meg a résztvevők. Így a nyári egyetem hallgatói a hazai helyzet mellett megismerkedhettek a műemlék helyreállítások nemzetközi elméletével és a helyreállítási feladatok és megoldások más európai országokban szokásos hátterével, módszereivel.
A helyreállítások ok-okozati összefüggéseit, a társszakmák szerepét és módszereit kiváló előadások elemezték építészeti, tartószerkezeti, valamint alkalmazott művészeti szempontból. A hazai és határon túli esettanulmányok bemutatása során egyházi és világi épületek sorának helyreállításának folyamatát és szakmai hátterét ismerték meg a hallgatók.
Ezúttal sem maradt el a hallgatók fóruma. A fórum előadóit az előzetesen jelentkezők közül az általuk megadott témák alapján választottuk ki. A nagysikerű, estébe nyúló programot számos hozzászólás és kérdés kísérte. Összesen tizenkét kiselőadás, - hazai, romániai és szlovákiai példák sora - bővítette a tapasztalatokat.
Az egész napos regionális és az egri félnapos tanulmányút meglátogatott helyszínein – Szerencs (Fürdő, Huszárvár), Mád (Zsinagóga, Rabbiképző, Rákóczi-kúria), Tolcsva (Dessewffy-kúria, Szirmai-Waldbott kastély), Tarcal (Szt. Teréz kápolna) és Egerben a művészeti és szabadidő központ kialakítása (a Vitkovics-villa és a Rácz templom környezetének rehabilitációja), valamint a Wälder Gyula tervezte bírósági épület - a helyreállításban résztvevő szakemberek kiváló ismertetései révén a nyári egyetem témájának tanulságos illusztrációi voltak
A 47. Román András Műemlékvédelmi Nyári Egyetemen hiánytalanul megvalósított hatnapos programja során az egyetemi követelményeknek megfelelően tizenhét 40-45 perces úgynevezett nagy előadás (tizenhárom hazai és négy külföldi) hangzott el. A kerekasztal beszélgetés programját a levezető elnök vezette három külföldi és két hazai előadó részvételével. A programot úgy állítottuk össze, hogy az előadások után a hallgatók feltehessék kérdéseiket, mód nyíljon hozzászólásokra és adott esetben vitákra is. Örvendetes, hogy a résztvevők éltek is a lehetőséggel és minden előadás után szép számmal akadtak hozzászólók.
A nyári egyetem témaválasztását és annak feldolgozását ebben az évben is - több mint négy évtizedes történetéhez méltó módon - a problémaérzékenység és a naprakész frissesség jellemezte. A nyári egyetem az építészeti és műemlék helyreállításokban közreműködő szakemberek mellett az élethosszig való tanulás keretében a széles értelemben vett érdekeltek: a döntéshozók, tulajdonosok, önkormányzati és oktatási szakemberek egyedülálló itthon és külföldön is elismert továbbképzési lehetősége. A nyári egyetem résztvevői a szakmai paletta szinte minden területét reprezentálták ebben az évben is. A nyári egyetem hallgatósága és előadói öt európai országból érkeztek.
A MÉK akkreditációs bizottsága ebben az évben 9 pontot ítélt a továbbképzésben résztvevő szakembereknek. Változatlanul élnek a hazai és külföldi egyetemekkel, a régió országaiban működő örökségvédelmi intézményekkel és civil szervezetekkel kialakított kapcsolataink. Pályázat és az illetékes tanszékek javaslata alapján fogadtuk a BME, a Corvinus Egyetem és az ELTE összesen négy phd hallgatóját, valamint két szakközépiskolai műszaki tanár nyert Román András ösztöndíjjal kedvezményes részvételt.
A nyári egyetem szakmai programjának kidolgozója, szervezője és lebonyolítója az ICOMOS MNB képviseletében Kovács Erzsébet építész, műemlékvédelmi szakmérnök, elnöke Máté Zsolt építész, az MTA Köztestületének tagja volt. A tanfolyam technikai lebonyolítását ebben az évben is a TIT Bugát Pál Egyesülete vállalta magára.
A rendezvényt támogatta a Nemzeti Kulturális Alap